2. rész.: Segítő kéz.

Itt a második rész.

Ha olvassátok akkor kommenteljetek légyszii.

Remélem tetszik.

xoxo

~bii

Ekkor nekiszaladtam valakinek....

A földre estem, még mindig potyogtak a könnyeim.
- Hé csajszi, vigyázz mert ha így száguldozol a végén még valakinek baja esik! - mondta egy kedves férfi hang, majd egy kéz nyúlt felém - Na gyere! - könnyes szemekkel felnéztem rá, megfogtam a kezét, ő felhúzott. Megigazítottam a pólómat, összeszedtem magam majd normális hangon megpróbáltam beszélni.
- Bocsi, figyelmetlen voltam - mondtam és nyugtáztam magaban, hogy nem hallatszik a hangomon, hogy sirtam (sirok).
- Hé, minden rendben? - fogta meg gyengéden az állam és emelte fel. Tudtam, hogy nem voltam eléggé meggyőző, ezért csak hagytam, hogy könnyeim megint végifollyanak arcomon.
- Semmi nincs rendben! - fakadtam ki. Ráborultam a mellkasára és abban a pillanatban nem érdekelt, hogy ki ő csak ki akartam sirni magam és hát ő pont kéznél volt. Éreztem, hogy meglepődött de kis idő mulva megölelt, magához szoritott és csak hajtogatta, hogy nyugodjak meg.
- Na gyere üljünk le és szépen mond el, hogy mi a baj.- leültünk a melletünk lévő padra. 
- A pasim és a legjobb barátnőm. Épp most kaptam rajta őket. - és még jobban elkezdtem zokogni de ekkor már a tenyerembe furtam az arcomat. 
Ezután ránéztem és láttam ahogy beletúr szőke hajába majd sóhajt egy nagyot. Közelebb húzott magához és nem mondott semmit csak hagyta, hogy sirjak a vállán.

Miután jól kipityeregtem magam és már kezdtem megnyugodni ráeszméltem, hogy teljesen besötétedett.
- Bocsi de nekem mennem kell, anya már biztosan aggódik értem. - pattantam fel a padról - Köszi mindent - majd indultam volna de ekkor megragadta a csuklómat. Furcsállóan néztem rá.
- Nem hagyom, hogy ilyen állapotban egyedül sétálj a sötét utcán. Majd hazakisértlek. Hol laksz? - mosolygott.
- ööööö .. oké .. hát .. pár saroknyira innen - dadogtam.
- Na akkor induljunk. - ragadta meg a kezem és elindultunk hazafele.
Útközben beszélgettünk minden féléről.

Elértünk a házunkhoz.
- Köszi, hogy meghalgattál, rendes vagy.- mosolyogtam rá.
- Á semmiség. - vigyorodott el ő is - De mielőtt elmennél azért a neved elárulod?
- Jessy Peterson. És te ki vagy?
- Niall. Niall Horan. 
- Örülök, hogy találkoztunk. - öleltem meg majd megindultam a bejárati ajtó felé.
- Jessy! - kiáltott utánam mire megfordultam - Ha még szeretnél beszélgetni vagy akármi, tessék, itt a telefonszámom és nyugodtan hivhatsz éjjel-nappal. Amikor akarsz. -kacsintott és egy cetlit nyomott a kezembe majd ő is elindult, gondolom hazafele.

Ezután kinyitottam az ajtót, ledobtam a cipőmet és megindultam a szobám felé
- Jess? - hallatszott a nappaliból.
- Majd holnap anya. - vágtam rá és csak mentem a szobám felé. A fejemben a srác neve cikázott : Niall Horan. ' Miért ilyen ismerős ez a név? ' kérdeztem magamtól. Beértem a szobámba, elővettem a laptopomat, levetődtem az ágyamra és rá kerestem a neten.
- Hát persze! - kiáltottam fel mikor megtaláltam amit kerestem. - És én ennek sirtam a vállán? Ez kisért haza? Úristen! - ekkor ráeszméltem, hogy ki is az a szőke srác: a One Direction egyik tagja. - De hülye is voltam, hogy nem jutott előbb eszembe. De, hogy is juthatott volna? 1 éve már annak, hogy végeztem Directioner életemmel. Azóta utálom őket. Lassan már én sem tudom miért.- itt megálltam és gondolkodni kezdtem. - De hisz olyan kis cuki a srác. - mondtam. - Jesszus Jess miket beszélsz. Most kaptad rajta a pasidat a legjobb barátnőddel és most itt ábrándozol erről a kis szőkeségről - orditottam magammal.
Ekkor megint megjelentek a könnyeim. Belefúrtam fejem a párnámba és folytattam a sirást ott ahol abbahagytam...